Aki borvidéket vett feleségül

Bott Frigyes

"Azt nem tudom, borásznak születik-e az ember, de azt igen, hogy borász válhat abból, aki hisz abban, amit csinál" - vallja Bott Frigyes, aki tíz évvel ezelőtt úgy döntött, hogy gyökeresen megváltoztatja addigi életét és borász lesz. Döntése nyomán egy egész borvidék tért magához. Így lett Bott Frigyes a Felvidék legelismertebb borásza.

- Mindig is érdekelt, mi a folyamat menete: hogyan és mikor nő ki az emberből a borász?

- Nehéz erre válaszolni. Ha tíz évvel ezelőtt kérdezte volna ugyanezt, aligha feleltem volna azt, hogy borász leszek. Most pedig? A szőlő és a bor nélkül el sem tudnám képzelni az életemet. Mondjuk, az is igaz, hogy mindig hittem abban, hogy a sorsunk előre megíratott, és most, visszaemlékezve a gyerekkoromra, nem is alakulhatott volna másként az életem. A nyári szünetek nagy részét többnyire a nagyapámnál töltöttem. A papa igazi gazdálkodó életmódot folytatott. Mindent megtermelt magának, amire szüksége volt. Ha kamilla kellett a teához, kiment érte a kertbe; ha szüksége volt paradicsomra, szakított egyet magának. Mindez fel sem tűnt akkor, annyira természetes volt. Nem is gondolkoztam ezen, csak később, felnőttként ébredtem rá arra, hogy valami hiányzik az életemből. Nem tudom, miért, és azt sem tudom, honnan támadt bennem, de arra vágytam, hogy saját borom legyen. Olyan, amilyet én csinálok. Saját szőlőből saját bor.

- Csak úgy feltámadt a vágy?

- Bort kóstoltam valahol, s miközben ittam, arra gondoltam, hogy szeretném, ha több közöm lehetne a borhoz.

- Miért, nem ízlett?

- Ellenkezőleg. Kiválónak találtam. Ha nem így lett volna, talán fel sem rémlik előttem a szőlők sora, a kis pince képe, benne két hordó borral. Nem vágytam hatalmas ültetvényre, csak akkora területre, amekkorát egy hétvége alatt rendben lehet tartani. Aztán amikor elkészült a pince, lett körülötte pár négyzetméter szőlő, a szőlőből pedig bor, abban a pillanatban tudtam, hogy ezt nem lehet kicsiben csinálni. Éreztem, hogy sokkal több lehetőség van ebben - s nemcsak a borban, hanem a borvidékben is. Ekkor kezdtem tudatosan keresni azt a termőhelyet, amelyik jó adottságaival megalapozhat egy önellátó borgazdálkodást. Tíz-húsz hektárnyi jó földre volt szükségem, lehetőleg történelmi múlttal, kiváló földrajzi és éghajlati adottságokkal.

- Nem is foglalkozott korábban szőlővel, mégis, honnan tudta, hogy itt, Muzslán kell szőlőt ültetni?

- Sokáig kerestük a területet. Utánaolvastunk, többször bejártuk a helyszínt. A mostani ültetvények helye ugaron állt évtizedek óta, miközben tudtuk, hogy már évszázadokkal korábban is híres borok születtek itt, a muzslai dűlőkön. Amikor pedig Borvák Imre barátommal felértünk ide, a hegy tetejére, oda, ahol most a birtok központja áll, azt éreztem: megérkeztem.

- Megérezte?

- Ilyen ember vagyok. A feleségemre is így találtam Pozsonyban, az egyetemi klubban. Ránéztem a sok lány között, és tudtam, hogy őt keresem. Fél évre rá össze is házasodtunk. A muzslai szőlővel is így vagyok.

- A borra azért többet kellett várni, legalább egy évet.

- A bor már csak ilyen. Megváratja az embert - de megéri.

- Mégis, honnan tudta, hogyan kell bort készíteni?

- Sokat olvastam. Utaztam. Meglátogattam más borászatokat, rengeteg szőlőben jártam. Megfigyeltem, hogyan készítik a bort mások. Aztán hazajöttem, végiggondoltam a folyamatokat, és nekiveselkedtem.

- Mindjárt elsőre sikerült?

- Jó bor született. Ám úgy vagyok ezzel, hogy a mostani tudásomat is felülírhatja egy magasabb, mélyebb szintű tudás, amivel majd később találkozom. De a célom mindig az volt, és az is lesz, hogy a lehető legjobb bor szülessen a hordókban. Figyelnünk kell magunkat, figyelnünk kell a természetet; észre kell vennünk, hogyan változik a világ. Soha nem elégedhetünk meg azzal a tudással, aminek a birtokában vagyunk, csak így születhetnek egyre jobb és letisztultabb borok.

- Ezek szerint van élet a bor előtt, és van utána. Mi volt a gond a bor előttivel - amiért végül is a bortermelésre váltott?

- Nem volt azzal semmi gond, csak nem úgy éltem, ahogyan szerettem volna. Az Arany Fácán Sörgyárban dolgoztam, a malátacsírával, a sörtörköly kereskedelmével foglalkoztam - és részben foglalkozom még ma is -, ami kiváló állati takarmány.

- No, álljunk csak meg! Ha már sörgyárban dolgozott, akkor most miért nem sört főz?

- Egyszerű a válasz: a bor közelebb áll hozzám. Sört alig iszom. A borkészítés utáni vágy pedig akkora volt, hogy esélyt sem kapott a sör-, de még a pálinkafőzés se.

- Mekkora rizikót jelentett a váltás?

- Hatalmasat. Három kisgyerek mellett tettem ezt, ráadásul az utolsó fillérig mindent visszaforgattunk a borászatba. Mindent egy lapra tettünk fel, de annyira hittem abban, amit csinálok, hogy eszembe se jutott, hogy elfogyhat az erőm. Lekopogom, az élet, az elmúlt hat-hét év engem igazol: van tíz hektár szőlőm, a boraimat pár hónap alatt eladom. Szerencsére Magyarországon, Szlovákiában és Lengyelországban is szeretik a borokat, s bár szállítunk Nyugat-Európába is keveset, a cél nem ez.

- Hanem mi?

- A jó bor. Az, hogy érezzük, mindent megtettünk a szőlőért, a borért, magunkért. Akkor is, ha jó az évjárat, és akkor is, ha nem. Mert akármilyen legyen is az év, mindegyikből a legtöbbet kell kihoznunk. Még a kicsit csapadékos és hideg 2010-es évből is. Nem mondom, nehezebben éltem meg 2010-et a kiváló 2009 után, de semmi sincs véletlenül. Kudarcok nélkül nincs jó évjárat. 2010-ben például az volt a jó, hogy legalább megtudtuk, milyen szőlők szeretik a gyengébb évjáratot.

- Ha egy üzlet beindul...

- Ez a táj magában hordozza a jövőjét. Itt mindenki ért valamihez, ami értékes. Ez a borvidék sok évtizeden át az igazak álmát aludta, itt volt az idő, hogy felébresszük a szunnyadó tudást. Azt a tudást, ami önellátóvá teszi az embert. Nem mondom, kell hozzá bátorság, főleg az elején, de ha az emberek azt látják, hogy az egyiknek sikerül, akkor belevágnak ők is.

- A maga sikere mindenesetre buzdító lehet.

- Hiszek ebben a régióban. Hiszem, hogy itt minden előállítható. S bár tudom, hogy nagy szó talán, de mégis azt mondom: ez az én küldetésem.

magyarkonyhaonline cikk kiemelés -